Az N&n galéria tisztelettel meghívja
Önt és barátait
2003. március 11-én, kedden 18 órára

Stúdium

címû vitájára.

A vita célja, hogy képet adjon a hazai építészoktatás jelenlegi helyzetérõl.

Résztvevõk:

Bachman Zoltán Dr. építész, egyetemi tanár,

a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Mûszaki Fõiskolai Kar

Építész Intézet igazgatója, tanszékvezetõje,

Cságoly Ferenc DLA építész, egyetemi tanár,

a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar,

Középülettervezési Tanszékének tanszékvezetõje,

Czigány Tamás DLA építész,

a Széchenyi István Egyetem Mûszaki Tudományi Kar tudományos fõmunkatársa,

Farkas Ádám szobrászmûvész, egyetemi tanár,

a Magyar Képzõmûvészeti Egyetem rektora,

Kapy Jenõ DLA építész,

a Szent István Egyetem Ybl Miklós Fõiskolai Kar Épített Környezet Tanszékének tanára,

Kulcsár Attila építész, fõiskolai tanár,

a Debreceni Egyetem Mûszaki Fõiskolai Kar, Építõipari Intézet igazgatója,

Lázár Antal DLA építész, egyetemi tanár,

a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának dékánja,

Mészáros György egyetemi docens,

a Nyugat Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Mûvészeti Intézet vezetõje,

Reimholz Péter DLA építész, egyetemi tanár,

a Magyar Iparmûvészeti Egyetem rektorhelyettese.

A beszélgetést vezeti:

Fábri György filozófus,

a Magyar Tudományos Akadémia tudománypolitikai fõtanácsosa.

Stúdium

Alapok és (fel)építmények

Tematikai vázlat a N&n galéria építészképzés-fórumához

A beszélgetés a magyar felsõoktatási építész-képzés vezetõ oktatóinak részvételével azt a kérdéskört járja körül, hogy a képzõhelyek beiskolázási, oktatási, intézményfejlesztési és munkaerõpiaci stratégiája milyen lehetõségeket kínál a szakma iránt érdeklõdõ fiataloknak, akik tandíjukat illetve a személyükhöz kötõdõ költségvetési (tehát adóforintokból finanszírozott) támogatást az építészképzésbe fektetik. Mivel a magyar építészet állapotairól szóló diskurzus nem kap elegendõ fórumot, magától értetõdik a lehetõség, hogy a téma kapcsán a szakma általános problémáiról is szó essék – azonban mi ezt feltétlenül szeretnénk elkerülni. Célunk ugyanis, hogy módszeres alapossággal, a megragadható tényeket és a jól körüljárható véleményeket, víziókat sorra véve dolgozzuk fel az építészet egyik kulcskérdését, a szakmai utánpótlás ügyét. Az elõzetes érdeklõdés fényében már most látjuk, hogy még egy-egy alkalommal a mesteriskolákról, illetve az építészetrõl, mint a magyar kultúra, szellemi környezet kontextusában létezõ jelenségrõl is szót kell ejtenünk – tehát mindenképpen indokolt fegyelmezett keretek között tartanunk ezt az alkalmat. Így nyílhat csak mód arra, hogy a legfeljebb két és félórásra tervezett beszélgetés nyolc résztvevõje méltó idõkeretben fejthesse ki álláspontját az alábbiakban javasolt tematikus rendben:

1. rekrutáció

A beszélgetés résztvevõi és a közönség számára rendelkezésre bocsátjuk a felsõfokú továbbtanulás idevágó adatsorait. Ennek értékelése azért is fontos, mert az immár piacosodott felsõoktatási kínálatban a felvételizõk motivációja és a fogadó intézmények felvételi politikája egyaránt jellemzõ és egyben meghatározó is a képzés jellegére. Az is tanulságos, hogy az intézmények milyen módon definiálják magukat a továbbtanulni igyekvõk számára. A felvételi követelmények kialakítása és érvényesítése nagyban befolyásolja a hallgatói kör összetételét. A korábbi szûk keresztmetszeten átjutó, elhivatott diákok közegéhez képest az országosan jelentõsen megnövekedett hallgatói létszám egészen más egyetemi-fõiskolai kultúrát generál. Ugyanakkor a képzõhelyek alapvetõen érdekeltek a hallgatók mind nagyobb számában – de mit jelent ez a szakmai szûrés lehetõségeire, a képzõhely sajátos arculatának megõrzésére nézve?

2. képzési tartalom

A küldetésnyilatkozatok mögött az igazi arculatot a képzõhelyek oktatói erõforrásai és a curriculumokból kialakított képzési tartalom jelenti. Az egyes intézmények oktatói között vajon mennyire vannak jelen erõs egyéniségek, akik akár építészeti-mûvészi, akár építészeti-technológiai szempontból képesek érvényesíteni markáns álláspontjukat az oktatásban, értékelésekben, követelményekben? Ugyanakkor egyértelmûnek tûnik, hogy a felsõoktatási intézményekben a szûkös fizetések közepette csak korlátozottan mûködhetett az elmúlt idõkig szabad és tudatos szakmai káderpolitika. Mennyire egyenszilárdságú a képzõhelyek oktatói gárdája, akár építészeti iskolák, akár szakmai orientáció szempontjából? A képzés egésze valamilyen módon (igaz is: milyen módon? egyeztetésekkel, ütközésekkel, szakmai vitákon át vagy heterogén módon egymás mellett létezõ elemekbõl?) összeáll, vagyis a tantervek mûködnek, profilt adva az intézményeknek. De miben is különböznek egymástól ezek az intézmények, és megfogalmazhatóak-e szakmai sajátosságaik? Milyen hangsúllyal szerepel programjukban a nemzetközi építészeti trendek követése, a megrendelõi piac átalakulása vagy a hallgatói igényeknek való megfelelés? Apropó, hallgatók: milyen szerepet játszik a tanszékek, karok életében a hallgató? Kialakultak-e a velük való foglalkozás új formái, lehetséges-e egyáltalán érdemben figyelemmel kísérni az egyes tanulók érdeklõdését és útját egyetemi éveik alatt?

3. intézményrendszeri változások közepette

Az építészképzés is része annak a magyar felsõoktatási rendszernek, amelyben jelentõs intézményrendszeri változások zajlottak-zajlanak le. A tömegesedés és a finanszírozási rendszer hatásaira fentebb már utaltunk. Látványos volt ugyanakkor a felsõoktatási integráció és az azzal együttjáró képzési sokágúságot megkövetelõ strukturális átalakulás. Tanszékek, karok, önállóságok, szakindítások mérlegét megvonni még korai volna, de az eddigi tapasztalatokat már lehet értékelni, különösen a módosítási törekvések fényében. Közvetlen kihívás ugyanakkor a kétszintû képzés bevezetése, ami visszahathat a felvételi politikára és képzési tartalomra egyaránt, nemkülönben a különbözõ szintû és jellegû képzõhelyek közötti kapcsolatokra, rivalizálásra és együttmûködésre. Különösen indokolja ennek áttekintését az átjárhatóság és rugalmasság követelményeinek érvényesítése, amit a kreditrendszer általánossá válása formalizál is. Elkerülhetetlen hatása lesz az intézmények vezetésében az akadémiai és menedzsment-funkciók valamilyen mértékû differenciálásának, ami az építészeti képzõhelyek mûködtetését is új intézményi rendbe helyezi.

4. mit ér a diploma?

Egy rendkívül heterogén, hektikus szakmai közegbe és munkaerõpiacra bocsátja ki diplomásait a magyar építészképzés. A képzõhelyek számának növekedése a diplomák mögött álló, garantált tudás sokszínûségét, esetenként színvonal-különbségét is magával hozta. Mit tud errõl a piac, kiépült-e a visszajelzések, karrierkövetések formalizált vagy akár informális mechanizmusa? Az építõipari boom fõ finanszírozóinak (állam, multik, önkormányzatok, magánépíttetõk) értékvilága, foglalkoztatási politikája mennyire tudatosul a képzésben, és kell-e egyáltalán ennek a szempontnak jelentkeznie? Végezetül, e kérdéseket kitágítva: az uniós léptékûvé váló munkaerõpiac új mozgásteret és új konkurenciát is eredményez. A képzés mely részei elégségesek a lokális igények kielégítésére és mely diplomáknak kell közvetlenül is számolniuk ezzel?

Budapest, 2003. március 5.

Fábri György